Személyes istenkapcsolat - Riesz Benedek atya

CAFÉ FRANCESCO PODCAST

Személyes istenkapcsolat
Előadó: Riesz Benedek atya

Isten váratlanul belépett az életembe, pedig különösebben nem is voltam Rá kíváncsi.
Egy lelkigyakorlat szentségimádós-dicsőítős estjén vettem részt, és ott valamivel, egész pontosan Valakivel úgy találkozhattam, hogy nem volt kérdés, hogy Isten létezik-e. És az sem, hogy Ő itt van, hogy mennyire élő, személyes, mennyire döbbenetesen örömteli a közelsége, és micsoda szeretet van Nála! Tiszta őrület volt erre rácsodálkozni. Ez egy meghatározó, mindent átformáló találkozás lett az életemben, amely után elkezdtem valóban imádkozni, keresni az Ő közelségét. Azért tartom fontosnak ezt elmesélni, mert bár katolikus iskolába jártam, és jártunk vasárnap szentmisére a családommal, nem a belenevelkedés volt számomra meghatározó. Persze sok előnnyel is jár, de azt hiszem, nekünk is, akik belenövünk a hitbe, szükségünk van a felnőtt megtérésre, hogy rájöjjünk, nem egy erkölcsi rendszer, nem a hagyományok, a szokások vannak elsősorban a középpontban, hanem egy különleges, élő kapcsolat.

Látogass el hozzánk!

Cím: Budapest, Molnár utca 4., 1056

Transcript

SPEAKER_04 4:38

Dalgozik egyetem vagy egyéb munka mellett, és lehet csatlakozni az önkéntes csapatunk belőle, minden információt megtalálhatok a különböző közösségi media felületeinkem, és igazából át is adem a szószenkem.

SPEAKER_03 4:54

Nagyon köszönöm én is szeretettel köszöntök benneteket, vagy igazából, ha jól érzékelem, ti köszönthetek engem, mert én most érkeztem, de jó veletek együtt lenni, együtt gondolkodni és együtt beszélgetni is majd. Nem tudom, hogy ki hogyan érkezett, én most például ezel a legendás hármas metróval érkeztem, ami kicsit két ügyelesítette, hogy ide írk, most valami váratlan forgalmi helyzet van. De más szempontokból isedjétek meg, hogy ide hozzam azt, azt hiszem nem ez eddig az életem legjobb napja, van mindenféle szkalmas összetevő vagy fejlemény. Semmi különös, csak úgy értitek úgy az élet. A hétköznapok mindenfél az a mai napban össze sűrűd. És ennek mentem adódik a kérdés, hogy hogyan érdemes élni. A kérdés így hangoshat, hogy hogyan lesz az életem élhető. Azok az átlagos mindennapok a höznapok, akik a mindennapi része mindaz, hogyan lesz élhető, vagy még inkább élhető. Egy picit erről gondolkodhatnánk együtt ezen a mai estén és ennek az hiszen nagyon mélyen köze van az élő Istenhez. Egy kérdést is ide hozk, és adnék is egy pict. A kérdés valahogy úgy hangzik, hogy mi az, amit legutóbb láttok, és mondjuk itt szép volt. Mi volt az a szép dolog, amivel találkoztatok a közelmúltban. Ez lehet egy, nem tudom egy konkrét helyszín, lehet egy találkozás, valami, ami szép volt. Értitek, a szép dolog az olyas valami, hogy azt már nem csak a szemünkkel látjuk, hanem a szívünk is. Nem csak a szemünk érzékelni, hanem a szívünk is. Most itt hagyom egy pár másodpercig ezt a kérdést, hogy mi van, akár mondjuk a mai nap, vagy a közelmúltban, valami, ami szép volt. Azt hiszem, hogy az, ami szép, legyen az akár egy frissen elkészült kávé, ahogy az illatában érzel, vagy bármi, amivel mondjuk találkoztunk a mai napon, az ami szép, amit már tényleg nem csak a szemünkkel, hanem a szívünkkel is látunk, azt hiszem, hogy ez nagyon mélyen istenről is beszél. És néha engedjétek meg, hogy idehoztam ezt, hogy néha van bennem hiány érzett a szépel kapcsolatosan. Az, amit csinálunk, amit teszünk, az vagyon elég szépe. Például néha már találkoztam olyan plakáttal, tapaszkodjatok meg adott esetben egy plébánián is lehet, hogy már találkoztam olyan plakáttal, ami egy nem volt szép. Nem jött meg a kedvem, hogy te szetikus ez a plakát, ott akarok lenni ezen a programon. De más szempontokat is idezhatnánk, vagy más példákat, de hogy bennem van egy ilyen hiány érzet, és sokszor a saját munkálkodásom kapcsán is, hogy hadd legyen önkritikus, van ilányérzet, hogy amit teszek, vagy amit csinálok, az lehet, hogy nem elég szép. És tényleg itt lebbeknek azt hiszem, ezek a kérdések, hogy amit csinálunk, a szép el. Az, amit készítünk, az, amit élünk, a szép e. És Isten annyira szép, az a jelenléte, az a személye, ha belenézünk az arcával. Az annyira szép. És lehet, hogy ennek a szép Istennek tartozunk annyival, hogy amit csinálunk, a szép legyen, amit készítünk, amin dolgozunk, az szép legyen. Az, ahogyan élünk, az ahogyan mondjuk döntéseket hozunk, az ahogyan egymáshoz kapcsolódunk, tartozunk Istenek azzal, hogy szép legyen. Olyan jó itt lenni ebben a térben. Nekem van igényem a szép esztétikai élményére, és például itt a Káfé Franceskban jó lenni. Mert hogyha körbenézünk, ez a tér is szép. De értitek ennek vannak mélyebb összetevői is, ahogyan élünk, ahogy döntéseket hozunk, ahogy kapcsolódunk, ahogy teszek, amí munkálkodom, ahogy fotózok egy eseményen, sok példát hozhatnék. Étitek. Tartozunk a szép Istennek, a lennyű az egyörű Istenek az az, hogy amit csinálunk az szép legyen. És nagyon érzékelem személyesen is, hogy amit Isten tartokat, az mérhetetlenül szép. Ez a személyes nincs egy óriási élettapasztalom, de valamennyi személyes élményem van Isten kapcsolatosan. Az, hogy az életemet formáljaban is rendkívül kzefaton megmutatkozik, az hogy tartokat, az annyira szép. Például ezt már sokan ismeritek az személyes történetemet, de engedjétek meg, hogy mégis elmondjam, ez a türelmeteknek lesz egy próbája. Valaki szerint lehet, hogy ennyivel rövidebb lesz a tisztító helyen töltött idődáljuk, mert meglátjuk od. Én például nagyon jól elterveztem, hogy milyen is legyen az életem. Elképzeltem párkapcsolati vonatkozásban, ez így alakult, elképzeltem, hogy mivel fogok foglalkozni, hogyan lesz, nem tudom adott esetben. Saját vállalkozásomit tanulok, értitek, úgy kitaláltam nagyon az életemet pontról pontra. Én viszonylag tervezős és precízem vagyok. Nha, vagy nem tudom, majd megvitatjuk, hogy ki hogy ismer. És az életemet is úgy kitaláltam. Úgy szállt a kép, és egyébként úgy jól is nézett ki az a kép. Azért szép távolat volt. Elkezdett Isten egyebben belépni, valahogy még inkább közelíteni. Ehhez egy kicsit átírta azt, amit én kitaláltam. Nem is kicsit átírta azt, amit én kitaláltam. Elkezdett megélni, elkezdte megmutatni azt, hogy ő létezik annyira, hogy találkozni lehet vele, hogy érinteni, tapintani lehet az ő közelségét, hogy nem csak tudni lehet az ő szeretetéről, hanem átélhetem, átélhetjük. Ezek az első meghatározó találkozások, akár azáltal, hogy felfedeztem mondjuk, hogy a szentírás az nem csak egy unalmas betijalmaz, hanem egy személyesen nekem szóló üzenet is tud lenni. Azáltal, ahogy érzékeltem azt a jelenlétét mondjuk a természetben, hogy mennyire gyönyörű, amit ő készít, személyesen ajándékban ad, és mennyire gyönyörű az, amiben jelen van, amiben közelít. Az, hogy érzékeltem, hogy a mise az nem csak egy rettenetesen unalmas idő lehet, hanem tényleg találkozás, ami egyébként átformál. Ami egyébként érint. Ezek az első felfedezések, első rácsodálkozások. Nagyjából olyan gimis éveim vége felé alakultak leginkább ezek. És ott jött közelített, egyre mélyebben belépett, én egyébként nem is kértem nagyon nét. Nagy nem is voltam kíváncsi rá hosszú ideig, mégis közelített, és ez szép lassan átírta mindazt, amit én jól kitaláltam. És mutatott valamit, hogy figyelj benni, van itt valami, ami lehet, hogy még inkább megfelel a te legmélyebb vágyaidnak. Van itt valami, ami lehet, hogy olyan vágyakat is betölt, amiről nem is gondoltál, hogy léteznek. Belépett, egyre inkább közelített, és egyre inkább felfedeztem, hogy az, amit ő tartogat, a szép, az lenyűközi, az egészen inspiráló egy kicsit félelmetes is, de hihetetlenül van szó. És ez szép lassan átírta azt, hogy hogyan kapcsolódok az emberekhez, hogy hogyan szeretném, hogy hogyan alakítsam az életemet, mi az, amit tanuljak, mit dolgozok, milyen életállapotban lélek, stb. Szép lassan ezek a találkozások, konkrét találkozások átírták ezeket az előzetes elképzeléseket. És a kettő között a különbség nem kevesebb, mint ég és föld. Értitek volt egy vízió, egy kép, amit kitaláltam. Ehhez képest megérkezett egy távlat, amit ő ajándékozott. A különbség ég és föld, valamit kitaláltam, valamit ő ajándékozott. Valamit így az agyamban átgondoltam és megterveztem, aztán kínált valamit, ami a szívemet érintette, ami a szívemet érinti. Lehet, hogy van egy ilyen meghívásunk erre az útra, az agyunktól a szívünk. Valahogy oda engedjük őt? Amit ő tartogatás tényleg mérhetetlenül szép, és azt hiszem, ott van ránk valahol a gondolatokon és az érzéseken túl. Mert hogy nem vagyunk egyenlőek a gondolatainkkal és az érzéseinkkel, és ez lengyük közé. Hogy mit is jelentesz konkrétan? Például idehozom annak az élményét, ez egy szemináriumi élmény. A szemináriumért a papképzés helyéért nagyon sok szempontból hálás vagyok, és meghatározó élmények kötnek oda. Van ami viszont ilyen kérdőjelekkel övezett terület nekem, néha ilyen apróságokkal kapcsolatosan is kérdőjel van bennem. Például a szemináriumban a csendes ima időt elmérkedésnek hívtuk. Értitek volt zolosmánk, szentmiség, nem tudom, mindenféle ima programunk vagy ilyen ima lehetőségünk. És volt, amikor úgy imádkoztunk, annak a lehetőségek volt meghirdetve, hogy nincs más, csak csön, csak az úr. Ezt a programpontot elmélkedésnek hívtuk akkor. És biztos vagyok benne, hogy jóra gondoltak, akik ezt a címet adtak, de nekem mégis van egy személyes nézeteltérésem ezzel az elmélkedés szóval. Mert szerintem az, ami Isten jelenlétében történik, az nem egy észjáték, az nem csak erről szól, hogy én gondolkodom. Hanem itt valami sokkal gazdagabb és teljesebb van, a vivránk vár. Váránk valami így a gondolkodáson akár az elmélkedésen túl, és váránk valami az érzéseken túl is. Ez mit jelent? Engedjétek meg, hogy egy-két hasonlattal megvilágítson. Például nem tudom, hogy van mondjuk egy kedves élményetek, ami mondjuk egy tengerhez fűződik. Van ilyen nem kicsit gondolkodhatunk, hogy valami, ami tengerrel kapcsolatos élmény. Nekem például elsőre az jut eszembe, hogy nemrég kívántultunk a plébániai fiatalokkal egy ilyen többnapos kis kanyalt tettünk, és akkor a vége az egy gyönyörű tengerparti rész volt ennek az utazásnak, ilyen lelki cucokkal fiszerezett utazásnak kalandnak. Vége ott volt egy gyönyörű tengerparton, ott olyan jó volt együtt lenne, és még misésztünk is ott a tengerparti hofehér sziklákon háttérben a végtelen gyönyörű kék tenger. Istent a végtelensége olyan kézzelfogató volt, nekem például ez az első tengerhez kapcsolódó élményben jut. Remélem, nektek is van valami, a más nem a magyar tengerhez végződő valami jó kis személyes benyomás. Ott tartunk, hogy várják valami a gondolatokon és az érzéseken túl, és hogyha elképzelünk egy tenger, akár ez számunkra kedves helyzetet mondjuk ami egy tengerparti vagy tengeri élményhez kötődik. Elképzelünk egy tengert, akkor láthatjuk, vagy egy legalább a képzeletüngel láthatjuk. Ha tenger hullámzik és nagyon fogrozódik a víz, akkor nem látunk le a tengernek a méjére. Viszont ha a víztükör sima már nem hullámzik, nem fotrozódik, akkor feltárul, hogy mi van a felszín alatt, mi van a mélységben, hogy ott micsoda kincsek várnak ránk. A sima víztükr, ahogy elcsendesednek a hullámok, az engedít látni azt, hogy mi van a mélységben, micsoda kincsek és gazdagság van a mélységben. Az, amikor ott vagyunk Isten jelenlétében, az annak, mint egy nagyon hasonló folyamata lenne. Amikor engedjük a gondolatainkat, így elcsitítani, kicsit elengedjük őket, amikor így bénünk valahogy elkezdj simává válni ez a víztikör, akkor elkezdünk valamit felfedezni, valami hihetetlen mélységből, hihetetlen gazdagságból. És persze itt lehet, és én is így vagyok, a legtöbbször leülök imádkozni, akkor rendkívül fontos teendők jutnek eszembe. Úr ezt még meg kell csinálni, ezt fölkelnom annak szólnom kell. És addig nem volt az eszemben, de ahogy leülök imádkozni hirtelen csomó dolog, és nem annyira szükséges teendő, rendkívül fontos rá szükségszerűvé, sűrgősé válik. És én is így vagyok, persze, ott ülek és csomorí jönnek be a gondolatok. De ezeket is engedhetem továbbuszni. Ha maradunk a tenger képénél, akkor úgyis, ha nézzünk mondjuk egy tenger, valahol egy part menti ófehér szikláról mondjuk, akkor egydonként lehet, hogy beúszik egy hajó. A hajó és ott van a horizontal. Mi meghívásunk, hogy ezt a hajót engedjük továbbpuszni, kiúszni a képből. A gondolatainkkal ugyanaz a helyzet, hogy ha beúszik egy gondolat, mint egy hajó, akkor egyszerűen csak engedhetjük továbbúszni. Nem kell felszállnunk a hajóra, és ott elidőznénk, hogy milyen jó ital, hanem a gondolatainkat valahogy csak egy gyengédenéssel, nem a kölcsösséggel, csak az elengedéssel engedhetjük, hogy itt tovább buszak, és ott valami feltárul valami hihetetlen mélységből. Aztán nem tudom, hogy van-e egyhez kötődő, pozitív, nem tudom közelmúlt veli élményetek akár. Nekem eszembe jut egy kedves kollégám, aki szerintem bármilyen évszak, bármilyen napján, bármilyen napszakban az éjszaka közepén is kapható lenne arra, hogy felmenjünk a csóványosra kiirni börzön. Még nem leszem szerintem érzékelem, hogy tudjátok, hogy kiről lehet. Szóval van egy ilyen kollégám, aki bármilyen helyzetben is megnásná a csóványot. Nem tudom, hogy van a szívünknek ennyire kedves hegy. De valogy arról gondolkodunk, hogy várjánk valami gondolatainkon és az érzéseinken túl. Azt a számunkra kedves hegyet is körülveszik mindenféle időjárások. Értitek a hegy körül néha napsütés van, ragyogó szikrázó napsütés és kék ég. A hegy körül néha sűrű felhők vannak, atott esetben zivatarok, cikázó villámokkal. Néha sűrű a köt, néha nem tudom esik a hóna nem lehet kilátni a fellegekből. Sokféle időjárás veszi körül a hegyet, de nem csak az időjárások vannak ott, hanem a hegy is. Ugyanez igaz a belső világunkra is. A belső időjárásaink változnak néha nagyon napsítéses bent, néha olyan borongós, néha szivataros, égeső is lehet, hogy időnként van. Értitek? Mégis valahogy meghunk hívva erre, hogy vannak az időjárásaink, belső időjárásaink, ezeket nem kell megtagadni, szőnyek alásörni, hanem ezek lehetnek, de van ot még valami. Van ott még valaki vár ránk mindenféle időjárás közepete. Az, amit ők tartogat, az ott van a gondolatainkon, az érzéseinken túl, amikor engedjük lecsendesedni a gondolatainkat, amikor megengedjük az érzéseinket, és ezt a jelenléket választjuk, ezt a hihetetlen mélységet, gazdagságot, bőséget és életet, akkor ott valami vár ránk, amit ő tartogat. Amit ő tartogat, az valahol ott bontakozik azt hiszem, amikor nem teszünk semmi különöset. Van ilyen élményem, hogy valakinek mesélek valamit mondjuk ami nehéz nekem. A nyomja a vállamat vagy nyomja a szívemet. És az a hallgatóság, az a bizonyos valaki, akinek ezt így elmesélem, az elkezdí csípőből tíz jó tanácsot adni. Volt már ilyen élményet, hogy mesélek valamit, és csak el akarom mondani, hogy ez nehéz. Nem akarom megváltani a világot, meg nem tudom rögtön megoldást találni, és kifejezni, hogy figyelj, ez nehéz, ez küzdelmes, vagy ez fáj. És mégis van, amikor a másik fél, és én is sokszor ezt csinálom sajnos, hiába igyekszem figyelni, rá, másik fél gyerkezt. Jó, ezt megoldjuk, megcsináljuk, tudom a tutét, hadadjak tíz tanácsot hat másodperc alatt értitek lehet, hogy vannak ilyen élményeink. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor arra vágyunk, hogy egyszer csak ott legyen a másik. Ne tegyen semmi extát, egyszer csak ott legyen, nyitott fülekkel, nyitott szívvel. Az, amit ő tartogat, az egyrészt ott vár a gondolatainkon és az érzéseinken túl, és ott vár, amikor már nem annyira teszünk, hanem inkább csak vagyunk. Néha ő előbb hív lenni, mint tenni. Talán sokszor ő előbb hív lenni, mint tenni. Az imában is néha úgy lehetünk jelen, mint ez a nem annyira jó hallgatóság, hogy így mondjuk a szövegünket, nem tudom, megtanult ima formáinkat, mondjuk a kéréseinket vég nélkül. És értitek, amikor annak szabad lennie, és a szabad Istenre bíznunk. De valami történik ott, amikor mi is csak nyitott füllel és nyitott szívvel ott ülünk, amikor ezentúl csak befogadunk, nem teszünk, csak vagyunk. Amikor már nem kérünk, csak vagyunk. Lehet annyira gyönyörű, hogy lehet nem valamiért imádkozni. Igazából szerintem minden kapcsolatnak annyesz az érdekmentesség, amikor nem valamiért keresük a másikat, akkor nem akarunk tőle feltétlen semmit, csak ott vagyunk vele. Valami történik, valami bontakozik abból, amit ő tartokat. Nagyon hálás vagyok a plébániáért, itt néhány jelen is annak, úgyhogy fogalmazom ezt meg. Tényleg nagyon hálás vagyok, ott nagyon jó lenni. Mert nem kell elmennem a szomszéd plébániára azért, hogy találkozzak egy mosolyjal, egy jó szóval, vagy egy kedves gesztusal. Ez én nagyon hálás vagyok. Például eszembe, valamiért egy meghatározó történet nekem, egy pár heter csak az egyik fiatal írt nekem egy esemetest, hogy figyelj benni, adunk egy szeletsütit a hítében. Értitek, semmi extra, de valamért nagyon jól esett. És persze ideszájú vagyok, de értitek itt ennél valami törről van szó valami nagyon személyes kedvesség és figyelem az, ami így bontakozik. És nem természetes hagyni egy szeletsütét a hétőben. Az, amit ő tartogat, az ott kezdődik, ahol már nem természetes. Az a benyomásom, hogy sokszor, amit ő tartogat, az valahogy az irracionalitás vidékén kezdődik el. Amit Isten tesz, az is több mint racionális. Att látok egy keresztet. Az, ami a kereszten történik, az nem csak racionális, ez túl van a racionalitáson. Az valamiféleképpen egy irracionális, megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan szeretet. Egészen elképesztő, egészen döbbenetes. És valahogy minket is így meghív valamire, ami így nem természetes, valamiféle pazarlásra, valamiféle irracionalitásra. Értitek olyan gesztusokra, amelyek túl vannak a racionalitáson, az Isten el való kapcsolódásunkban is. Van egy olyan személyes gondolatom, hogy ennek az irracionálisnak és az Isteninek, mintha nagyon sok köze lenne egymáshoz. De megnézhetjük a bibliai történeteket, most csak egyetemele ki, mondjuk Betániai Mária történetét, aki az alabástom edény teljes tartalmát, talán sok éves megélhetését odaönti Jézus lábára. Irracionális. Itt vagyunk ebben a nagybéti időszakban, bőtölünk sokan nagyon komolyan. Bőtölünk, azt mondjuk, hogy ezt érted mondjuk nem teszem meg, érted ma, nem nyitom meg az Instagramot. Érted ma nemeszek, nem tudom mit. Érted ma nem iszok kávét, te jó égez, még kimondani is. Ez csak halkan. Ez is irracionális, nem természetes vagy, hogy túl van már az észszeriségen, de valami történik, amikor úgy bejtőünk, hogy benne van ez a szó, hogy érted. Itt nyer az egész értelmet. Vagy akkor, amikor mondjuk a nagylelkűséget gyakoroljuk, és mondjuk az adakozást, Jézus ezt alamizsnának hívja. Nem racionális, túl van az észszerűségem, és mégis valami ott megnyílik, valami, amit ő tartogat. Jézus egyébként annyiszor együti az imát, a böjtőt és az alamizsnát. Záró el. Valahogy mindha ez így összetartozon nagyon sok szempontból. És annyi mindent mondtam, hogy mi az, amit ő tartogat, hol bontakozhat ez, de tényleg itt lehet a kérdés, hogy hát most ez tényleg megéri. Van ennek értelme. És ez egy fontos kérdés annyira, hogy itt elítészünk. Mert hogy megkérdezzünk benneteket, de látom az órát, és általában nem tudok jól az idővel gazdálkodni, ha beszélek. De szívesen megkérdeztek volna benneteket, hogy számotokra például ki is Isten, hogyan ismeritek őt, vagy mit tudunk róla. És akkor lehet, hogy elhanggozna mondjuk azt, hogy ő az, aki teremtő, aki megalkotta a világot. Lehet, hogy elhanggozna az, hogy ő barát, akihez mindig odafordulhatunk, hogy ő irgalmas, megbocsát, hazavár. Lehet, hogy elhanggozna az, hogy ő az, aki meghalt értünk a keresztel, megnyitotta az örök élet útját. És az egyetlen kérdés, ez mind mind igaz lenne, bár most nem tudom, mit mondanátok, csak pár lehetséges gondolatot itt felvázoltam. Ez oké, lehet, hogy ezt így tudjuk róla, részben talán meg is tanultuk róla. A kérdés az az, hogy tényleg mindez igaz-e. Ez tényleg igaz-e. Az, ahogy ismerik Isten, az, aki ő, amit tudunk róla, az igaz-e tényleg. És itt opciunk van, az egyik az az, hogy ez egy mese. Szép, de egy mese. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy ez hazugság, mert akkor nem igaz. Had legyek sarkos. Az egyik opción az ez. Istenről, ez egy mese, vagy másképpen hazugság. A másik opciónk viszont az, hogy ez tényleg igaz. Hogy ezt nem csak tudjuk róla, hanem ez a valóság, amiben benne vagyunk, és amely hihetetlen személyesen minket is érint mindnyájunkat. És tudjátok, néha van, amikor úgy misézik, mostanában is van, akkor úgy misézek, hogy néha alig bírok misézni. És most ha egész rutinos vagyok, tehát a technikai részek mennek legtöbbször. De hogy vanok gyanútlanul misétek, ő meg elkezd közelíteni, és a szívemet érinti, és mondjuk közelmúltban is volt ilyen élmény, hogy alig bírtam felolvasni az evangéliumot, mert ott volt és jött és közelített. Vagy van, amikor mondjuk együtt imádkozunk, mondjuk plébániai ifikkel, ott van egy kiváló imaszobánk, ott együtt dicüjtünk, és nagyon összes sűrűsödik egy térbe egy pillanatban, hihetetlen sok tűz, szabadság élet öröm. Ott valami hihetetlen felhőtlenség, hihetetlen tágasság az, ami megnyílik. És akkor is valahogy azt télem látod, lehet, hogy ez az egész tényleg igaz. Vagy akkor, amikor gyanútlanul autózom, sokszor megyek akár hosszabb ilyen autópályás utakra is. És ha egyedül autózom, akkor szakman jártalom, sokszor imádkozom is, megdöbbentő. És nem azért, mert ennyire rosszul és közveszélyesen vezetek, szerintem nem, hanem úgy értékek, jó vele idézni akár hosszú autópályás kilométereken keresztül is. És akkor is van, hogy ölök és időzök vele, és csak arra leszek figyelmes, hogy egyre szélesebb a mosoly az arcomon, hogy belülr elkezdtek megtenni élettel, derülvel. És akkor valahogy az a benyomásom támad, hogy ez lehet, hogy igaz, ez tényleg igaz. Vagy akkor, amikor minna, hát most már több, mint egy bő hónapja, voltam egy pár ilyen lelki gyakorlatos napon, és ott egy imádság közepén azt fogalmazott, meg bennem volt te jó jég, én nem gondoltam volna, hogy ez életemben ennyit fogok gyönyörködni. Nem gondoltam volna, hogy ennyi gyönyörűség létezik az életemben. Nem gondoltam volna, hogy ő ennyire kézzelfogatóan szól és inspirál. Nem gondoltam volna, hogy ő nem csak a szívemnek így a külsejét érinti, hanem a közepét, a közepét találja meg. De gondolhatunk nagy történelmi eseményekre is, számra nagyon inspiráló például az, ami három évvel ezelőtt egy ezbői nevű egyetemen, ezbői településen lévő amerikai egyetemen történt. Összegyűltek nagyjából ugyanígy azt hiszem nem március, de február magasságában egy rutinszerű egyetemi imádságra. Összegyűltek, és az volt, hogy jó hát hetente, szokott mindig lenni egy kis ima, most is imázunk, aztán hazamegyünk, és megy minden tovább úgy, ahogy eddig. És nem mentek haza. Letelt az egy óra, vagy nem tudom az imának a meghatározott ideje és kerete, és utána a hetekig nem mentek haza. Mert hogy ott valami történt. Valami szemben jött, vagy lehet, hogy ez az egész, ez tényleg igaz. Nagyon szeretek mondjuk az Augsburgi Imálságházában is időzni. Ott lassan 15 éve megállás nélkül imádkoznak, dicsérik Istent. Azért, mert ő mélt órá. Hihetetlen pazarlásnak, és nem tudom, nagyon indokolatlannak is tűhet ez az egész. De ez egy megkerülhetetlen jel, bennem az születik meg, hogy lehet, hogy ez az egész tényleg igaz. És itt van előttünk tényleg ez a döntési lehetőség, hogy oké, ismerjük Isten, tudunk róla sok mindent, tapasztaltunk róla sok mindent, vele kapcsolatosan sok mindent. De mi van, ha ez megkerülhetetlen módon igaz? Ha ez tényleg úgy van, hogy ő a világ teremtője, aki miatt létezünk, aki azt mondta, hogy oké, van itt egy csomó galaxis, bolygó, csillag, és ezen a földön is 8 milliárd ember, de veled együtt lesz ez teljes. Mi van ez igaz? Mi van ha ez igaz, vagy tényleg ő az a valaki, aki meghalt értünk a kereszten, aki ennyire szeret? Mi van, ha tényleg igaz, hogy örök teljes életünk van, és ez nem csak mese. Nem csak egy remény, vagy remélem így van majd. Mi van ha tényleg ez a valóság az, amiben ebben élünk, és ez tényleg igaz, akkor az életünk nem mehet ugyanúgy tovább. Értitek, akkor nem megoldás az, hogy itt kijelentjük az, hogy örök teljes életem van Istenben, és megy tovább az életem. Értitek, ezt nem lehet csinálni. Ha ez tényleg igaz, hogy ő ennyire szeret, és ez a mérhetetlen szeretet, ez a mérték nélküli szeretet itt is most elérhető, akkor nem lehet azt csinálni, hogy azt mondom, hogy Isten a végtelen szeretet, és élem tovább az életem. Akkor egy döntési helyzet előtt vagyunk. Értitek, itt valami lángoló és megkerülhetetlen van. Itt vagyunk egy döntési helyzet előtt, hogy van ennek értelme, és hogy igaze. Itt vagyunk egy döntési helyzet előtt, hogy melyik halmazt választjuk. Ez a mai nap mentén nekem is nagyon-nagyon szól érzékelem. Van egy halmaz, amit én is nagyon sokszor választok, hogy azon van a tekintetem, és ezt a halmaz úgy is hívhatjuk, hogy probléma vagy hiány. Ma ez nem sikerült, ez nincs meg, erre vágyom, ez kéne megértitek, ez nehéz. Probléma hiány, nevi halmaz. Túl sokszor van ezen a tekintetem. És van egy másik halmaz is. Én ezt így fogalmazom meg hozzám, ez így érkezik, hogy ennek a halmaznak az a neve, hogy végtelen tűz és gyönyörűség. A kérdés, hogy a tekintetemmel melyik halmazt választam? Mi az, amire nézek? Ezen az átlagos kedden, ezen a talán nem is olyan egyszerű keddi napon. Hol van a tekintetem? Mit választok, mi mellett horgonzok le? A probléma és hiány halmaz mellett, vagy a végtelen tűz és gyönyörűség halmaz mellett. És rácsodálkozva arra, hogy Isten ki, hogyan közelít felünk, hogy micsoda szeretettel állunk szemben. Ki ez a személyes szeretet, aki itt van, közelebb, mint azt fel tudnánk fogni. Akkor bennem is és sokunkban is megszülethet a kérdés, hogy miért jó vagyok erre. Nem vagyok elég jó. Én is érzékelem, hogy bűnös, meg nem tudom sokféle küzdelemben rendelkező ember vagyok. És lehet, hogy nem vagyok egyetű így, bár nem feltételezném lesz rólatok, de értitek, szóval lehet, hogy rajtam kívül mindenkit tökéletes csak na méltó vagyok erre. Ez tényleg nekem is szól. Nekem is úton van hozzá. Ez a kérdés is itt lehet. És nem tudom, milyen az a szereteteljes szülő, létezik e olyan szeretetteljes szülő, amely bármikor is, bármil éles helyzetben is azt mondja a gyermekének, hogy többé már nem vagy gyermekem. Nem tudom, hogy létezik a szeretetteljes szülő, aki bármikor is megfogalmazza azt a gyerekének, hogy többé már nem vagy a gyermekem. Isten sokkal több a földkereség legszeretetteljesebb szülőjén. Soha nem fogalmazza meg, hogy többé már nem vagy gyermekem. És itt is van egy döntési helyzetünk, hogy lehorgonyozhatunk abban az Istenben, és abban az isteni szóban, aki azt mondja, hogy gyermekem vagy, pont nincs kérdőjel, nincsen feltételes mód. Itt állunk egy döntési helyzetben, és a kérdés tényleg az, hogy miha ez az egész, amiről tudunk, és ami az életünk része, amit talán a megszokásaink és a rutinunk része, miha ez az egész igaz. Mert ha ez az egész igaz, akkor megkerülhetetlen, akkor nincs más igazán értelmes választás, mint a mennyországot választani. Már most a mennyországot választani. A mennyországban két dolog van, Istenek a dicérete és imádata, és hihetetlenül szeretetteljes egy bekapcsolódás. Ezt már most is élhető. Elkezdhetjük itt és most 19 óra 40 percor. Választatjuk a mennyországot mindig, Istenek az imádatát, a dicséretét, azt, ami ott van, és ami ott teljesen teljesen válik, és választhatjuk ezt a megdöbbentő szeretetet, ami ott válogatás nélküli, szimpátia kérdés nélküli, egészen egységben for szeretet, amivel ott össze fogunk kapcsolódni, szerethetünk úgy, mint ott fogunk. Kicsérhetjük Ist, és szerethetjük Istent is úgy, mint ahogy ott. Ez az egész igaz, akkor az egyetlen értelmes dolog, amit tehetünk, egyetlen igazán értelmes dolog, amit tehetünk, hogy a mennyországot választjuk. Nagyon sokfelé tartó lehet az, amit mondtam, és utolsó gondolatnak egy számomra kedves szerzőnek a gondolatát szeretném rátok bízni, mert sokféle szempontot, utat, kérdéskört bejártunk így együtt, és tényleg nagyon hálás vagyok a türelmes jóságotokért. Itt mindenki vagy nagyon jól nefelt, és udvarjas, vagy tényleg nem tudom, együtt van mire rácsodálkoznunk. Egy bizonyos Márti Búber neki filozófus szerint nagyon meghatározó az az idő, amit az anyai mélyben töltünk. Az a hihetetlen egység és összefonódás, ami ott van. Az az összekapcsolódás, ami teljes, ami értitek. És ezen bizonyos Márti Búber nevi filozófus szerint igazából lehet, hogy egész életünkben újra ezt keressük. Megszületünk, és újra valamiféleképpen az anyagékbeli tapasztalatot keressük. Ennek az egységnek, ennek a hihetetlen összekapcsolódásnak a tapasztalatát. Ennek a te felé fordulásnak a tapasztalatát, a mennyország választásának a tapasztalatát. Én már nagyon sokat beszéltem, ezért most nektek adnám a szót, és köszönöm, ilyen jóságosak adok hozzám. Több szempontból is furcsa nekem ez a helyzet egyrészt azért, mert például, amikor prédikálok, akkor nem egy helyben vagyok. Ülni is rettenetes most. De nem, aki jár mondjuk a babér utcában, vagy rokolya utcában, az tudhatja, hogy én egy készíto mikrofonnal kilométereket járok be a prédikáció közben, mert ez így rendben, így van számomra, vagy ez így komfortos nekem. Most ez így nagyon furcsa, meg ilyen hosszan sem szoktam beszélni, úgyhogy köszönöm aütt éreztek velem. Hát tudom a szót, minőt további teljesen értelmetlen dolgokat mondnak.

SPEAKER_04 41:24

Köszönjük ezeket az értékes gondolatokat, és most még megnyitjuk a lehetőséget arra, hogy a közönség kérdezhessen, hogyha jelentkeztek, akkor oda vissza a mikropont, hogy a félételen is hallatszódjon a kerés.

SPEAKER_03 41:36

Szóven, mondtam ezt előzetes, mikor hallottam ezt a programpontot, hogy valószínűleg itt fogok most kiderülni, hogy nem tudok válaszolni. De hát még itt van jólatja, az ég. Nincs gond. Igen.

SPEAKER_00 41:56

Azért a kérdésem, hogy ez a kétségül örömbe. Örömmel, hogyan egyeztetőek össze a szentilásnak azok a szavai, ahogy Jézus kemény beszélhet most. Meg a vipánák fajzata, meg a szentpéternek a tisztázat, hogy mondjam, mindenek elmó. Azok a nagyon kemény, figyelmeztető, elvesztek ti is, ha nem tartok bizonatot. É azt látom, és nem csak magam nevében kérdezem, hanem azt látom, hogy a keresztény szülőszen egy ilyen kilángés lenne ide oda. Rég a hagyományos, büntető Istenképpen, akitől tartani kell, aki csekolja a listát, hogy miért adhat fekete pontot, vagy egyet. És nyilván azt meghaladtuk, úgy a zsinat utáni szellem az jobban mersz nyitni az örömre. De hogy most meg van egy ilyen. Ilyen buksisimogató Jézus kép. A egyól mindig csak a szerí, alázatos szívű, és hogy most megha abban azért lülnénk túl, hogy elfelejtkezünk a figyelmeztetésről, elfelejtkezünk a bűn következményeiről, hogy az árt egy reális lehetőség. Tehát hogy hogyan lehet valahogy ezt a kettőt tud egyensúlyba hozni.

SPEAKER_03 43:20

Nagyon jó szívvel kapcsolódom a kérdéshez, és nekem is az a meggyőződésem hat fogalmazok élesen még jó nem veszik fel. Szóval nekem is az a meggyőződem, hogy nem egy tuki rózaszínű Isten van. Ez nagyon jó szívvel kapcsolódom. Az ahogy közelít, ahogy a kapcsolatot egy picit magamhoz, ahogy itt van előttünk ez a döbbenetes Isten, akire tudjuk, amit tudunk, ez döntésre készett bennünket. Döntenünk el. És a döntésünk tényleg úgy érzik, hogy ez, hogy a mennyi. Országot választjuk, de van lehetőségünk nem van mennyországot választani. De mivel Isten itt van, ennyire nem tudunk elmenni mellette döntés nélkül. Ezért azt hiszem, a döntésünknek a következménye az az, hogy az életünk minden policikájával döntenünk el. Nem égyszerű kicsit dönteni csak. Nem égyszerű fél szívvel a mennyországot választani csak. Jézus sehol nem mondta, hogy én nagyon szeretlek benneteket, ezt mondta többször, de soha nem tette hozzá, a legalábbis én a Szent Irás ismeretei alapján, soha nem tette hozzá azt, hogy amúgy meg tök mindegy, hogy éltek. Az is szeretete mellett mellé nem tudunk érőjelet tenni, de ez valóság, hogy én nem mondta, hogy mindegy, hogy hogyan élünk. Itt van döntéssel kényszerít minket, vagy ez a helyzet, ezt nem lehet megúszni ezt a döntést, ha értelmesen akarunk élni. Most kicsit élesen fogalmazok. És ha döntünk, akkor teljes szívvel tudunk csak dönteni. A hitünkkel, az imánkkal, a cselekedeteinkkel, a szavainkkal, minden pillanatunkkal, az irgalmas Istennek az ölelésében. Só szerintem számol azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. De döntenünk kell, és nem mindegy, hogy han élünk. Mennyországot választani, számomra ezt is jelenti, ha ez így gondolat jó szívvel csatlakozom a kérdéshez.

SPEAKER_04 45:38

Még van pár kérdésre időnek bátoran ragjátok meg a lehetőséget!

SPEAKER_02 45:47

Azt szeretném megkérdezni, hogy atyának mi a kedvenc bibliaizete és miért.

SPEAKER_03 45:56

De nehezet kérdezel! Régebben tudtam volna mondani kedvencet. Most egyet nagyon nehéz lenne kiemelni. Ahogy kérdezted, azutat elsőként eszembe, ez egy válasz. Dehéz lehorkonyozni. Nem tudok egymellett lehorkonyozni. De elsőként az jött velem szembe, és ez lehető nem véletlen, hogy a mi Istenünk emésztét tűz. Ezt olvassuk a zsidókhoz írt levélve. Mi Istenink emésztét űz. De mostanában például sokat jelent az a részlet a szentírásból, hogy még csak azt sem tudjuk, hogy mi a hosszúság, a szélesség, a tágasság, a mérték, ahogy ő szeret, az meghalad mindent. Most ezért nem egy precízíté, majutja segít nekem. Mostában például ez jött szembe. De az volt, ez most valamiért, ez jön vele szemben.

SPEAKER_01 47:09

Az előadás a személyes isten kapcsolatról szólt, és azon gondolkodtam. És azon gondolkodtam, hogy ugye mind az atya mind mások is gyakran szoktak beszámolni. Ilyen különböző eseményekről, amikor így érzik, hogy megérintette őket a jóisten, akár imádkozáson, akár kicsit és más csoportos vagy egyéni esmégen keresztül, és azon gondolkodtam, hogy az atyak van a javaslató vagy jó tipéje arra, hogyha mondjuk úgy, hogy az ember éri a idézőes klasszikus keresztény életét járt templom imádkozik, de hogy így mindig így azért egy pozitív értemben irigke hallgatja ezeket a isten közeli élményeket, mert hogy lehet nála ez még úgy nem jött meg, vagy persze is lehetőség nem vett észre. És hogy van erre bármilyen olyan javaslat vagy tip, hogy többet imádkozni, vagy hangosabban, gyorsabban, vagy bármilyen javalat igazából. Mert négy elgondolkodzi, hogy jó hát csinálja az ember csinálja, de hogy hajja az ilyen eseményeket, de szimaradna, vagy lehet, csak én vagyok elég részen.

SPEAKER_03 48:21

Nagyon fontos a kérdés. Új, és Kárpát erről alapvető, nagyon köszönöm, hogy ez kérdés lehet, meg ez téma lehet. Nekem legtöbbször az imában nem történik semmi különös. Most ide hoztam néhány kiemelkedő pillanatot, de alapvetően sokszor nincsen földrengés vagy, ékintudás, nem tudom szélvész, lánnyelvek nem jelennek meg. Ez praktikus, mert a biztosítónak egy kevesebbet kell fizetnie, legtöbbször az imám csendes, és Istek inkább ezt a szelít, de mégis valahogy élettadó jelenlétét érzékelem. Sokszor egyébként nem is volt olyan időszak, amikor tényleg egy hosszan, nem is kicsit sem érzékeltem Istenek a közelségét, ahogy imádkoztam. És volt, amikor emíj elkezdtem így elengedni ezt az imát, és akkor kezdtem el érzékelni, amikor a hiánya, akkor már nem imádkoztam, hogy te jó égít, itt valami hiányzik, az életem valahá működik. Igen, hogy hogyan imádkozunk, az biztos, hogy ha van meghívásunk Isten körül forgni. Akkor, amikor megmaradok a szövegeimnél, értitek lehet szívvel kötött imát imádkozni, ezt így mondom. De a mégis rutinszerű szövegeknél megmaradok, a kéréseim körül forgok, a személyes problémáim körül megmaradok. Ezeket oda kell vinni, oda szabad vinni Istenhez. De ha ott maradok, akkor magam körül forgok, és nem Isten körül. Nyánban egyrészt az első eszemben jód, hogy valahogy tényleg egészen befogadóvá válni, egészen megnyitni a szemeket, a szíveket, és lennek csak befogadni, nem csak kívül, hanem belül is a csendet választani. A másik szabad sokat imádkozni. Ez egy idegesítő válasz, tudom. De azok, akik naponta imádkoznak is sokat, és akár szívvel, ott valami elkezd történni, és valamikor nem tudom ez. Na, hát igen szól, Isten egy szuverén személy nem tudjuk kiszámolni, hogy hogyan érkezik, mikor mit csinál, nem tudjuk befolyásolni. De mégis a tágas tereket adunk neki, hogy is mondjam, az ő cselekvési lehetőségeit is még nyitott ajtókat talál, akkor könnyebben közelít. Ha sok időt adunk neki, akkor több esélje van érinni a szívünket. Még valamit szeretem volna mondani, azt elfelejtettem. Még olyan fontosnak tűn. De ha ez nem megult, akkor lehet, hogy kérés nélkül hozzá fűzünk. Talán még azt tudnám idehozni, és van itt olyan, akivel mondjuk alfát szervezünk közösen. Az egyik alfás ilyen impulszusban ott van, ez a hasonlat és számomra ez megragadó, hogy ha valaki csörgeti a telefonomat, ismeretlen szám nem ismerem föl, felveszem a telefont, és nem ismerem az ember egyletőt, akkor hosszú idő még bemutatkozunk kiderül, hogy ki van a vonal túlsó végén. De ha adott esetben mondjuk az édesanyám telefonál, és mondjuk valamiért nem jelzi ki ezt a telefonot, fölveszem, akkor az első betűből, első szótakból meghalom, hogy hát ez ügysz. Azért, mert annyi időtünk egyet, mert annyit kapcsolódunk már. Szóval a telefonban is néha jó esélyben van megismerni a hangját valakinek, ez az imára is igaz, hogy ahogy együtt töltünk idő, hogy is mondjam, egyre ismerősebbé és egyre mélyebbévenebre teszi, azt hiszem az ő jelenlétét, de nincsen feltétlen, ilyen egyenes arányúság. Sok praktikus dolgot is mondhatnék, hogy mondjuk lelki kísérővel, lelkizetővel együtt ránézni erre, vagy elmenné egy imasz szemináriumra, mi zajlik mondjuk a plévániánk, nem minden szól! Érték annyira jó tanpott van, hogy ezek már ilyen túlpraktikus szempontok. Most csak egy hirtelen mondom a mi elsőként szembe jött, de olyan, beszéljünk még róla.

SPEAKER_02 52:31

Köszönöm!

SPEAKER_04 52:45

Szeretném nagyon szépen megköszönni ezeket az arcokra sokszor, sokszor mosanut csaló, illetve lelkesítő szavakat, és köszönjük meg egy nagy! Szeretném elmondani, hogy pénteken március 6-án 18 óra 30-tól lesz itt egy dicsőítő imellást amit a gável testvérek fognak tartani. Illetve március 10-én 2-19 urakor pedig Horváth Zoltánja fog érkezni hozzánk podcast beszélgetésre és a szent földi elményeit fogja nekünk elmeselni, arra is mindenkit várunk szeretettel. Köszönjük szépen, hogy itt váltatok, és azoknak is köszönjük a figyelmet, akik az online tér követték az eseményeket. Sziasztok szép esetét!

SPEAKER_03 54:01

Elégban a napom van. És valahogy ma, értiek ez számom magamnak számára is lehet, hogy mások számára is egy ilyen kulcs lehet. Néha hasonlíthatunk, mondjuk például ott van pálapostól, akit megvernek, elutasítanak a társával együtt börtönbe zárnak, stb. És elkezdik ott Isten dicsőíteni a börtönben, leláncolva, elutasítva, és ott feloldódnak a láncok, és minden megtelik fényjel. És most ugyanezt télem át veletek, és köszönöm, hogy ebben együtt lehetünk, hogy oké, itt van ez az elég bénő nap, ez a mai nap, nem sok indoka van, hogy én ma este lelkes legyek, úgy érzelmileg, vagy racionálisan. De együtt rácsodálkozni Istenre az átformálja a dolgokat. És valahogy lehet, hogy az életünk közis egy ilyen meghívás, nekem is, és lehet egy másoknak is, hogy ok, valami van és nehéz, és ezt nem kell megtagadni. De hogyha tekintetemben ott vagyok rajta, ha ő rá csodálkozom felé fordulak, akkor megtelik fény sok minden, akkor leoltódnak valahogy belül is a láncok. Köszönöm a jóságatokat, vagy nem tudom pótéjat fizetek mindenkinek, aki járat nem csak. Ez egy mondatban az össoglás, nagyon köszönöm nektek!